ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK





PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2015-04-16

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2015. évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.

1. A pályázat célja:

Új munkahelyek létrehozásának támogatása, ezáltal a foglalkoztatás tartós növelése, a munkanélküliek számának csökkentése.

2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 35 000 E forint.

3. A pályázók köre:

A pályázaton részt vehetnek:
- Azok a működő nagykanizsai székhelyű, telephelyű illetve fióktelepű egyéni és társas vállalkozások, amelyek vállalkozásaikat Nagykanizsa város közigazgatási területén működtetik és új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek szerint.
- azok a vállalkozások, amelyek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének hatálya alá tartoznak.
Működőnek minősül az a vállalkozás, amely rendelkezik egy zárómérleggel, valamint a nagykanizsai székhely, telephely illetve fióktelep létesítés és a pályázat benyújtása között egy év eltelt.

A pályázaton nem vehet részt:
a) az az egyéni vállalkozó, akinek vállalkozói igazolványát visszavonták, vagy vállalkozói igazolványát visszaadta, és a visszavonás, vagy a visszaadás évét követő három éven belül új igazolványt vált ki és ennek keretében munkahelyet létesít;
b) az az átalakult (társasági formát váltott, szétvált, egybeolvadt, stb.) gazdasági társaság, amely tulajdonosi körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az igényelni kívánt támogatást megelőzően három éven belül megszűnt, átalakult gazdasági társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott, és így munkahelyet létesített;
c) az a vállalkozás, amelynek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása van.

4. Pályázati feltételek:

a) a legfeljebb 50 főt foglalkoztató vállalkozás által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja:
aa) hogy legalább 1 új munkahelyet létesít és nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy a vállalkozásnál foglalkoztatottak létszáma a pályázat benyújtását megelőző egy évben nem csökkent;
ab) hogy nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén a támogatási igény benyújtása előtti meglevő korrigált átlagos statisztikai állományi létszámához képest, a tervezett létszámfejlesztést a pályázat kedvező elbírálását követő 2 hónapon belül megvalósítja, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja;
b) az 50 főnél többet foglalkoztató vállalkozó által benyújtott pályázat esetén a pályázó vállalja, hogy a tervezett létszámfejlesztést (legalább 20 %) a pályázat kedvező elbírálását követő 4 éven belül megvalósítja nagykanizsai székhelyén, telephelyén, illetve fióktelepén, és azt legalább 2 évig folyamatosan fenntartja;

A pályázó:

  • vállalja, hogy a telephelyén a pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén a vállalások teljesítését helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
  • vállalja, hogy külön nyilatkozatot készít pályázati anyagában arról, hogy három éven belül volt-e egyéni vállalkozó (telephelyének címe és tevékenysége), volt-e gazdasági társaságnak tulajdonosa és mely társaságnak (társaság neve, címe, cégjegyzék- és adószáma);
  • vállalja, hogy – szerződéskötés esetén – a pályázat benyújtás időpontjától a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám ellenőrizhető;
  •  vállalja, hogy a pályázati anyagában külön nyilatkozik a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról;


5. Pénzügyi feltételek:

A pályázható támogatás összege a legfeljebb 50 főt foglalkoztató pályázó esetén a vállalkozás által létrehozott minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint, azonban az egy vállalkozás részére folyósított támogatás összege egy naptári éven belül nem haladhatja meg az 5 millió forintot.

Amennyiben a pályázónál a foglalkoztatottak létszáma meghaladja az 50 főt és az új munkahelyek létesítésének aránya a pályázat benyújtását megelőző 5 év közül a legmagasabb foglalkoztatott létszámhoz viszonyítva meghaladja a 20 %-ot, a vállalkozásnak nyújtható támogatás összege minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint.

Az önkormányzati rendelet alapján nyújtott munkahelyteremtő támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.
A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

6. Szerződéskötés

A pályázatokat a polgármester a pályázat beérkezését követő 45 napon belül bírálja el azzal, hogy döntése előtt köteles a Pénzügyi Bizottság véleményét kikérni.

A pályázat pozitív elbírálása esetén a pályázati feltételeket és a pályázati adatlap adatait tartalmazó támogatási szerződést a polgármester köti a pályázóval, a döntést követő 30 napon belül. A szerződés a projekt adatain túlmenően tartalmazza a pályázati feltételek szerinti ellenőrzési és szankcionálási részleteket is.

7. A támogatás kifizetése:

a) a vállalt többletlétszám felvételét igazoló munkaszerződések bemutatását és a támogatási szerződés aláírását követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint vette igénybe és
aa) a támogatás igénybevételét követően a vállalt létszámfejlesztést nem a 4. a-b) pontban meghatározott feltételek szerint és a minimális mértéket el nem érően teljesítette, a támogatás teljes összegét a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni,
ab) a támogatás igénybevételét követően a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt mértéket el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegét a Ptk. 6:155. § szerinti kamattal együtt egy összegben köteles visszafizetni.

b) utólagosan, a 2 éves foglalkoztatási kötelezettség lejártát követő 30 napon belül esedékes, amennyiben a támogatott az igényelt támogatás mértékéig bankgaranciát nem biztosít.
Az a vállalkozás, amely a támogatást a fentiek szerint veszi igénybe, azonban
ba) a létszámfejlesztés teljesítése nem éri el a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket, a támogatásra nem jogosult,
bb) a létszámfejlesztést a 4. a-b) pont szerinti minimális mértéket meghaladóan, de az általa vállalt létszámfejlesztés mértékét el nem érően (részteljesítés) teljesítette, a támogatás arányosan csökkentett összegére jogosult.

8. A pályázat benyújtása

A pályázatot 1 példányban – a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott mellékletekkel együtt - kell benyújtani Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Adóügyi Csoportjához. Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással kiegészítheti pályázatát.
A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2015. november 30. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek listája az Adóügyi Csoportvezetőnél vehetők át, illetve letölthető a www. nagykanizsa.hu honlapról.

 

Nagykanizsa, 2015-04-08.


Dénes Sándor
polgármester


 Letölthető pályázati adatlap