A klímavédelem jegyében


Két napra Nagykanizsára szegeződött a környezetvédők tekintete. Szeptember elején ugyanis a dél-zalai városban rendezték az ENSZ és az Európai Klímaszövetség klímavédelmi projektjének zárókonferenciáját.Az egyre szeszélyesebb időjárásnak köszönhetően saját bőrünkön tapasztaljuk az éghajlatváltozás hatásait. A frankfurti székhelyű Európai Klímaszövetség eme folyamat megfékezése érdekében kelt harcra. Célja, hogy helyi szinten ösztönözze az egyes önkormányzatokat (a lehetőségek és adottságok függvényében) a környezet megóvására, kiemelt hangsúlyt fordítva az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére. Ennek érdekében helyi klímastratégiákat dolgoznak ki a tagok közreműködésével, amelyben nagy hangsúlyt fektetnek az energia- és a fuvarozási szektorokra. A célok végrehajtásához a saját büdzsén kívül uniós forrásokat is igénybe vehetnek a települések. A 23 éve ténykedő szervezetnek ma már több mint 1700 város, kerület, tartomány és civil szervezet a tagja. Hazánkból elsőként Nagykanizsa csatlakozott Európa legnagyobb környezetvédelmi szervezetéhez. A magyar tagok sorát öregbíti Felsőőrs, Kajárpéc, Kópháza, Kunsziget, Parasznya és Tényő is. 2006-os tagsága óta az ötvenezres Zala megyei város számos projektet, kampányt megvalósított a környezet védelme érdekében. Nagykanizsa kiemelt figyelmet fordított a klíma- és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésekre, különös hangsúlyt fektetve a fiatalok szemléletformálására, amely érdekében a bölcsődétől, az általános iskolán át egészen az egyetemig kiemelt szerepet szánnak a fenntartható fejlődés oktatásának.


Networking in Europe: Local Governments meet the MDGs



2013. évben 4 bölcsődei családi vetélkedő valósult meg a Millenniumi Fejlesztési Célokhoz kapcsolódóan, a fenntartható fejlődés és környezettudatosság jegyében.

Virágültetés a Belvárosi Bóbita Bölcsődében 2013. május 17-én.

A Zöld Bölcsőde kialakítás során az élő környezet szebbé tételében családi program során vettek részt a kisgyermekek. A bölcsőde udvarán két fűzfát ültettek el, melynek gyökereihez a gyerekek palackba zárt üzeneteket helyeztek el a jövő generációja számára. A gyerekek saját kis eszközeikkel, szülői segítséggel virágládákba virágokat ültettek, melye gondozásáról nevelőik segítségével gondoskodnak.


Négy kerék helyett kettővel- Bicikli felvonulás 2013. május 21-én a Meseház Bölcsödében.

A program célja a figyelemfelhívás volt az autós társadalom felé a környezetszennyezés csökkentés, tudatosabb közlekedés szervezés és környezetmegóvás, egészséges életmód bevezetése és erősítése érdekében.

Kiindulópont a Meseház bölcsőde volt, ahonnan a kisgyerekek testvéreikkel és szüleikkel a Rózsa utcai bölcsődéhez bicikliztek. Itt csatlakoztak a Rózsa utcai bölcsődés gyerekek és szülők, majd útjukat tovább folytatva csatlakoztak a Napraforgó bölcsődénél összegyűltekhez, majd a Belvárosi Bóbita bölcsődei gyerekekhez és szülőkhöz. A közel 60 fős csapat tagjait a 3,5 km-es táv megtétele után az Erzsébet téren frissítővel fogadták.


Pünkösdi búcsú- Pünkösdi néphagyományok őrzése a Napraforgó bölcsődében 2013. május 24-én

A program fő eleme a hagyományőrzés és ápolás, azok átörökítése a kisgyermek, mint jövő generáció számára. A program során a szülők megszólításával fektettek hangsúlyt a vásáros, búcsús játékokra, régi szokások felelevenítésére, az együtt játszás és ez által közösen együtt töltött idő fontosságára, mind szülő, mind a gyermek szempontjából. A rendezvényen hagyományos ételeket és italokat (mákos kalács, fonott kalács, bodzatea) közösen készítették el a szülők a gyerekekkel. Külön kiemelték az édesapákat, akik játékos erőpróba keretében döntötték el ki lesz a Pünkösd királya. A galambröptetés- mint hagyományőrző motívum- a gyerekek számára felejthetetlen élményt nyújtott. A rendezvény alatt népzene szólt, amely megalapozta a gyerekek, szüleik és nevelőik közös táncát és énekét, KÖZÖS ÜNNEPÉT.


Kóstolgató a Rózsa bölcsődében 2013.május 27-én.

A program célja a családok ízlésformálása, annak pozitív befolyásolása, tudatos vásárlási és étkezési szokások kialakítása. A délelőtt folyamán gyümölcsnapot tartottak, ezzel hangsúlyozva a gyümölcsök szervezetre gyakorolt pozitív hatását, ösztönözve a mindennapi fogyasztást. A délutáni kóstolgató „Gyereknek (l)enni jó!” elnevezéssel, bemutatta az ízléses terítés módjait. A választékos hideg-, meleg, kis- és nagy konyhai étkezések repertoárjából választhattak a jelenlévők. Élelmezésvezető segítségével bemutatásra került a táplálkozás fontossága, kiemelve a rendszerességet és melegétel fogyasztást, továbbá bemutatásra kerültek az egyes ételek változatos elkésztési módjai.



2014. ÉVRE TERVEZETT PROGRAMOK:

  • 2014. I. félévében óvodai programok gyerekeknek
  • 2014. II. félévében óvodai családi programok
  • Rövid filmek készítése és sokszorosítása- az MDGs-ről, amely bemutatja a Millenniumi Fejlesztési Célok önkormányzatara gyakorolt hatását, bizonyítják és bemutatják a helyi önkormányzatban rejlő lehetőségeket

Local Authorities acting for the MDGs: Europe for more development

A projekt hivatalos honlapjának linkje: http://action-for-mdgs.eu/