Kiemelő fotó - Remekeltek Portugáliában a kanizsai kajakosok

Az idei kajak-kenu ifjúsági és U23-as gyorsasági világbajnokságnak a portugáliai Montemor-o-Velho adott otthont, és az éremtáblázat élén végzett Magyarország teljesítményébõl a nagykanizsai kajak-kenu egyesület versenyzõi is vastagon kivették a részüket.

A Plastex Kanizsa Kajak-kenu Klub válogatott növendékei, vagyis Decsi Dorina, Kiskó Réka és Kurucz Levente közül a Portugáliában megrendezett utánpótlás kajak-kenu világbajnokság elsõ döntõs napján férfi ifjúsági K–1 1000 méteren Kurucz Levente volt érdekelt. A futam elején spanyol ellenlábasa hatalmas tempóval kezdett, az Európa-bajnok Kurucz végig az éremért volt csatában. A dél-zalai kajakos végül remek hajrájával a második helyen csapott a célba.

– Nagyon nehéz pálya volt, mindent kiadtam magamból – nyilatkozta a szövetség honlapjának a döntõ után a vb-második Kurucz Levente. – Elégedett vagyok ezzel a második hellyel, hiszen mindent megtettem, ennyi volt ebben most.

A második döntõs napon nõi ifjúsági K–2 200 méteren szinte egybõl a kanizsai Kiskó Réka–Decsi Dorina-páros lett a világbajnok úgy, hogy a duó rajt-cél gyõzelmet aratott. Az egység szinte kirobbant a rajtból, az ellenfelek végig a hátukat nézték, nagyjából félhajónyi elõnnyel nyertek a dánok elõtt.

– Az elõfutamban volt egy billenésünk, azt próbáltuk kijavítani és magunkra koncentrálni, mindez úgy vélem, teljes mértékben össze is jött – mondta el Kiskó Réka, aki éppen a 200-as szám fináléjának napján ünnepelte 17. születésnapját.

– Ilyenkor én nehezen alszom, mert bennem van az, hogy másnap döntõ, de nyolc órát azért tudtam aludni, igaz, korábban is keltünk az eddigieknél – fûzte mindehhez Decsi.

Férfi K–1 200 méteren Kurucz Levente bronzérmes lett. Az 500 méteres döntõkben a nõi ifjúsági K–4-ben nem lehetett megállítani a magyar egységet, tehát a Kiskó Réka, Máró Anna, Dráviczki Dóra, Tóth Diána összeállítású négyest. Kiskó Réka így két arannyal zárta a portugáliai világbajnokságot.

A férfi ifjúsági K–1 500 méteren Kurucz Levente ezüstéremig kajakozott, ezzel harmadik versenyszámában is dobogóra állhatott. Ami azt jelentette, hogy a kanizsai versenyzõ két ezüst- és egy bronz­éremmel zárta a világbajnokságot, ezzel pedig a magyar csapat legeredményesebb férfi versenyzõjének bizonyult.

Jöhetett aztán a KKKK szempontjából a slusszpoén, vagyis az ifjúsági korosztály K–2 mix 500 méterén a Decsi Dorina–Panyik Zsombor-páros második lett, így a kanizsaiak kajakosa, Decsi még egy ezüstérmet is elkönyvelhetett a 2021-es világbajnokságon.

A Plastex Kanizsa Kajak-kenu Klub sportolói edzõjüknek, Sári Nándornak is hálásak.

(ZAOL)

Széchenyi logok