Ötven évvel ezelõtt végeztek az egykori Winkler Lajos és Zsigmondy Vilmos Vegyipari, Kõolajbányászati és Mélyfúróipari Technikumban annak az osztálynak a tagjai, akik pénteken tartották meg érettségi találkozójukat, szombaton pedig ellátogattak egykori iskolájukba.
Az oktatási átszervezések következtében az intézmény ma már önállóan nem létezik, egyes képzéseit a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Technikuma vette át és fejlesztette tovább. Az épületekben évek óta a piarista iskola mûködik, melynek vezetése lehetõvé tette, hogy az öregdiákok bemenjenek azokba a tantermekbe is, melyekben egykoron a padot koptatták.
– Az itt eltöltött évek alapjaiban meghatározták az életem – jelentette ki az osztálytalálkozóra Szolnokról érkezett Váraljai István. – Negyvenöt éven át dolgoztam az olajiparban és mindvégig hû maradtam a szakmához. 1971-ben végeztünk, éppen akkor, amikor Algyõnél óriási lelõhelyet találtak a szakemberek, az ottani készlet az ország legnagyobb szénhidrogén-mezõjének bizonyult. Ennek köszönhetõen a mi generációnk tanúja lehetett a magyar olajipar felívelésének, majd lassú haldoklásának is. Nagyon jó osztályunk volt, amit azt hiszem, igazol, hogy a létszámnak csaknem fele megkapta a „Kiváló Bányász” kitüntetést. Több, mint harmincan kezdtük meg a tanulmányainkat az iskolában, de csak tizenkilencen vehettük kézbe a kõolajbányász és mélyfúróipari technikus oklevelet. Sajnos, mára elhunytak közülünk, 14-en élünk, s kilencen jöttünk el a találkozóra.
– Pisti említette Algyõt, emlékszem, az akkora felfutást hozott a magyar olajiparban, hogy a fúrást és kitermelést végzõ cég személyzetise járta az általános iskolák végzõs osztályait és próbálta a szakmába csábítani a gyerekeket, mert akkor már tudni lehetett, hogy az alföldi kitermelés nagyon nagy volumenû lesz és kellenek szakemberek – vette át a szót az eredendõen szegedi, most Hajdúszoboszlón élõ Szûcs Károly. – Bent volt már a jelentkezési lapom a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban, de én meggondoltam magam és inkább a nagykanizsai iskolát választottam – aláhamisítottam apám nevét, amit a szüleim már csak akkor tudtak meg, amikor jöttem felvételire. Hát, az nehéz pillanat volt, de mindent megért, hogy a saját döntésem alapján tanulhattam tovább. Láttam fantáziát az olajiparban és a döntésem be is igazolódott – soha nem voltak elhelyezkedési gondjaim.
Apja javaslatára jelentkezett Kanizsára a balatonfenyvesi Kocsis Ernõ.
– Apám tanárember volt és õ mondta, hogy itt nagyon jól felkészült tanárok szárnyai alá kerülök, a Winkler Lajos és Zsigmondy Vilmos Vegyipari, Kõolajbányászati és Mélyfúróipari Technikum pedig az ország egyik legjobb olajipari képzõhelye volt abban az idõben magas szintû, kitûnõ oktatással – árulta el.
A zalaegerszegi Kiss Ferenc „küldetéssel” érkezett a kanizsai iskolába anno, felmenõi és szülei is az olajiparban találták meg számításukat.
– Nagyapám 1937-ben a fúrósoknál dolgozott, mint gépkocsivezetõ, és ahova „ment” az olajipar (Lovásziba, Kerettyére), õ oda követte – mondta. – Így jutott el Gellénházára is, én ott nõttem fel az olajfúró tornyok és a többi olajipari létesítmény környezetében, mi mást tanultam volna? Anyám mindenáron arra kapacitált, hogy menjek Zalaegerszegre, a gépipariba, de én az olajipart akartam – és úgy is lett. Nem bántam meg soha. A munkám révén eljutottam külföldre, akárcsak a többi kollégám és nagyon szép emlékekkel, élményekkel telt el az életem. De innét, az alma materbõl is rengeteg, életre szóló élményem van, mint ahogy szerintem mindannyiunknak. Szakmailag és emberileg is példaértékû tanáraink voltak, nem beszélve az osztályfõnökünkrõl, Alpár Györgyrõl.
– Az ember nem is gondolná, mire nem jó az olajipari végzettség – vette vissza a szót Szûcs Károly. – Az egyik osztálytársunk például Amerikában pap lett – nyilván, az egyik nem következik a másikból automatikusan, de azt jól jelzi, hogy milyen kiváló alapot kaptunk Kanizsán.
A szakemberek szerint egyébként ahogy annak idején számukra az olajipar adott perspektívát, úgy adhat a mai fiataloknak a geotermikus energia hasznosítása – akár a családi házak modern fûtési rendszerei kapcsán -, mely a jövõben egyre nagyobb teret hódít. Dóczy Béla, az érettségi találkozó fõszervezõje pedig éppen a szakterület jövendõ szakembereinek képzésével foglalkozik a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban – a hagyomány tehát él tovább.
(ZAOL)
