Kiemelő fotó - Felsõoktatás: Egészen március elejéig lehet használni a lejárt diákigazolványokat

Havi több mint hatezer forintot is spórolhatnak azok az exegyetemisták, akiknek a járványhelyzet alatt járt le a diákigazolványuk. Egy 2019-es plasztikkártyát még 2022-ben is elfogadnak majd.

Az Országgyûlés múlt héten bólintott rá a veszélyhelyzet meghosszabbítására - a döntés alapján 2022. január 1-jéig marad a rendkívüli jogrend, ami a diákigazolványok érvényességét is érinti. A veszélyhelyzet idején lejárt diákigazolványokat ugyanis egészen a veszélyhelyzet végét követõ második hónap végéig fogadják el a közintézmények, a közlekedési vállalatok, a kereskedõk.

Vagyis 2022. március 2-ig.

A járványhelyzet miatt már több mint másfél éve elfogadnak minden lejárt igazolványt. Vagyis még azok is diákjeggyel és -bérlettel utazhatnak, akik utolsó félévüket 2019 szeptemberében kezdték meg, így akkor kaptak utoljára matricát a diákjukra.

Ezzel több ezer forintot spórolhatnak havonta: míg egy budapesti BKV-bérlet diákkedvezménnyel 3450 forint, egy teljesárú bérlet 9500 forint.

Természetesen nem csak a helyi, a helyközi közlekedésben is nagy szerepe van a diákigazolványnak: a nappali tagozaton tanuló középiskolások és egyetemisták is 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a vonatokon, buszokon. Ez egy Budapest-Szeged vagy Budapest-Pécs távon több ezer forintos spórolást jelent.

Milyen matricákat fogadnak el a március 2-ig?

A következõ matricával ellátott igazolványokat fogadják el a kedvezményes utazáshoz márciusig:

  • a 2019/2020. tanév I. féléves felsõoktatási érvényesítõ matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2019/2020. tanév II. féléves felsõoktatási érvényesítõ matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2019/2020. tanév köznevelési érvényesítõ matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021. tanév I. féléves felsõoktatási érvényesítõ matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021 tanév II. félévéves felsõoktatási érvényesítõ matricával ellátott diákigazolványokat,
  • a 2020/2021 tanév köznevelési érvényesítõ matricával ellátott diákigazolványokat.

Ezen felül nyilván érvényes a friss köznevelési 2021/2022-es matricával ellátott (kék színû) és a 2021/2022. tanév I. féléves (lila színû) felmatricázott igazolvány is.

(eduline)

Széchenyi logok