„Minket levágnak s tûzre tesznek tán,
De lelkünk lesz a láng, mely égbe szállni fog”
mert:
„Hol a szabadság, ott van a haza.”
Tisztelt Emlékezõk!
1000 év ígérete, 1000 év fájdalma és hite, 1000 év küzdelme és integráló ereje a Kárpátok szent bérceinek ölelésében – ez a magyar történelem.
Lélekgyötrõ emberöltõk, tatárjárta szántóföldek, törökvágta szép remények, sorsrontó tragédiák hosszú-hosszú láncolata.
Muhi és Mohács, Nagymajtény és Világos egy megtépázott erõs nép ütközeteinek hírmondói, lelkünk félárbócig érõ álmainak elorzói, melyek minden anyagiságot, minden húst és matériát felszámolnak.
Nincs anyag, nincs nép és fizikum, amely elbírná léthatárig feszített kínját e pusztításnak, melyet ránk mért a történelem, melyet ránk zúdított a veszteségek és küzdelmek hosszú sora.
Így lett ez az a föld, mellyen annyiszor Apáink vére folyt.
De annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem,
mégis: Él nemzet e hazán.
Mert egy testet lehúzhat az ár, egy élettelen tárgy elsüllyedhet a felszín alatti mélységben, de a szellem mindig kiemelkedik a hullámokból átlátva az idõpillanat csapásain, egy léleklõ arcon mindig ott tükrözõdik az eszme fényt adó sugara.
Ezért él nemzet e hazán. Mert a Szent Korona és Mária országa, István kereszténysége és a rabigát törõ Nándorfehérvár déli harangszója, Rákóczi lobogója olyan örök eszmék hordozói, melyek megtartották a történelem nagy tengerén.
E nagy eszmék és a hit a magyarság fenntartó ereje: bensõ tartás, kapaszkodó és kapcsolat, amely másokat is küzdelemre hív: németet és örményt, lengyelt és szerbet, horvátot és magyart – Petrovicsot és Petõfit.
A Kárpát-medence soknépû, soknyelvû élete ez, amely évszázadokon át egy nagy álmot szõtt: otthont teremtetni a világban lengedezõ ért kalásszal, nektárt csöpögtetõ szõlõvesszõvel – egy szabad hazában.
Hiszen, hol a szabadság, ott van a haza.
Petõfi Sándor látnok gondolata a szabadságban fogant magyar haza megszületésének kifejezõdése, egy évezred szentségének és eszméinek legfõbb álma.
Minden nehézség és csapás ellenére e nép a Kárpát-medence lelkületének kovásza, mely mindig megtörte a történelem nagy hullámait, és magához vonzotta a világ gyermekeit.
Ezért él a magyar nemzet e hazán. Mert képes hitével és álmaival, eszméivel és szabadságvágyával legyõzni a testet, és integrálni a jót, a küzdõt és az áldozathozót.
Képes integrálni a szerb Damjanichot és a horvát Knézich Károlyt, az örmény Lázár Vilmost, Kiss Ernõt és a német Leiningen-Westerburg Károlyt.
Lelkesültségével képes egyesíteni az osztrák Poeltenberg Ernõt, Schweidel Józsefet és a magyar Nagysándort, Török Ignácot, Dessewffyt és Vécsey Károlyt, képes egységbe összefogni a német Láhner Györgyöt, a pozsonyi Aulichot és a miniszterelnök Batthyány Lajost.
Mert magyarnak lenni azt jelenti: szabadnak lenni e földön a népek otthonául szolgáló Kárpát-medencében. Még akkor is, ha Aradon egybeforraszt minket a halál; mert szeretjük az életet, és szeretjük a szabadságot.
Ez a szabadságszeretet, ez a magyar hazaszeretet fejezõdik ki az Aradi Vértanúkban; õk a kapaszkodók az abszolúthoz és a magyar földhöz; õk a jelképei az összefogásnak, a vállat vállnak vetõ barátságnak, õk a szimbólumai az életszeretetnek.
Olyan emberekre emlékezünk a mai napon, akik 172 évvel ezelõttig a saját egyéni sorsukat követték, akik más népek gyermekei voltak, más nyelven szólították édesanyjukat, és más ünnepnapon köszöntötték õseiket.
14 ember, akiket minden elválasztott egymástól: társadalmi rangjuk, származásuk, nemzetük nyelve és szülõhelyük eltérõ kultúrája.
Mégis e 14 sors eggyé vált a szabadsággal, a hõsiességgel, a magyarsággal.
Mert nem számított az eltérés, a különbözõség, csak ami közös:
a magyar szabadság és a magyar függetlenség kivívásának vágya.
1849. október 6-ára ezért nem a halál jegyében emlékezünk, hanem az áldozat sorsvállalásaként.
Amikor feldereng bennünk a kérdés: magamon túllátva mit tennék meg a közösségemért? mit vállalnék az életért? mit ajánlanék fel a közös értékekért? milyen munkát, áldozatot hoznék meg másokért?
És feldereng a nagy kérdés is: lehet-e élni a fogyasztói léten túl, a matérián túl valami olyan eszmeiségért, ami több mint énmagam?
Tisztelt Emlékezõk!
A választ a gránit szilárdságával mindörökké Arad adja meg, mert felmutatja: van tiszta erkölcs, vannak világos, érthetõ szavak és tettek, el nem zálogosított gerincek, van összefogás és kiállás.
Emlékezzünk tehát méltón, és legyen vállalásunk, mert erre tanít minket a történelmünk és a hûség.
Tisztelet a Bátraknak! Tisztelet Aradnak!
Balogh László
Nagykanizsa MJV polgármestere
