
Három, arany vitézségi éremmel kitüntetett katona emléktábláinak átadására került sor szombaton a városi központi temetõben.
A Lehár 145 emlékév keretében, a város önkormányzata és a Szent György Lovagrend szervezésében, leszármazottak, családtagok jelenlétében, hagyományõrzõ katonák, huszárok és a vitézi rend, valamint a Magyar Honvédség képviselõi részvételével zajlott a megemlékezés, mely során a résztvevõk felkeresték a háborús katonai hõstettet végrehajtó, s az érmet azzal kiérdemlõ egykori harcosok sírjait. Vitéz Hajmássi Lajos, vitéz Lasky Ferenc és vitéz Szakonyi Péter nyughelyeit a megemlékezés alkalmával Aigner Géza letenyei plébános megáldotta, majd mindegyiknél elhelyezték az emlékezés koszorúit. Az emléktáblák a katonák hõstetteirõl tudósítanak. A megjelenteket a fõszervezõ, a lovagrend tagja, Fülöp András köszöntötte vitéz Lasky Ferenc síremlékénél.
– Itt állunk most vitéz Lasky Ferenc törzsõrmester sírjánál, ide jöttünk elgondolkodni azon, hogy vajon mi végre is vagyunk a világban, mi a dolgunk, a feladatunk? – bocsátotta elõre Fülöp András. – Marad-e utánunk olyan alkotás amit leszármazottaink büszkén örökölnek generációról generációra? Mi ma itt, Nagykanizsán, tanulunk. Visszahozunk a múlt homályából 3 vitézt. Tíz éve foglalkozunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttmûködésben az elsõ világháborúval, s ennek a munkának egy eleme, hogy az egyik legnagyobb kitüntetés, az arany vitézségi érem tulajdonosait kutatjuk – ennek során jutottunk el a 3 kanizsai vitézhez, életrajzi adataik pontosabb tanulmányozásához.
Fülöp András jelezte: az arany vitézségi érmet 1789-ben alapították és 1918-ig adományozták. A legmagasabb rangú kitüntetés volt, amit legénységi állományú, illetve tiszthelyettes katona megkaphatott. Az elsõ világháborúban harcoló 3 millió magyar katona közül csupán 1568-an érdemelték ki.
Balogh László polgármester beszédében rámutatott: a magyarság hõsei történelmünk kovászai, kultúránk õrzõi, szívünk dobbanásai, akik élõvé teszik mindazon erényeket és nemes tulajdonságokat, amelyekért érdemes élnünk.
A megemlékezésen beszédet mondott Kertész-Bakos Ferenc, Rigács (e Veszprém megyei településen született vitéz Hajmássi Lajos) polgármestere is, aki hangsúlyozta: napjainkban különösen fontos, hogy hiteles és valódi példaképeket mutassunk fel, aki elvezethetnek minket a morális igazsághoz.
(ZAOL)