
Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte pénteken a Jézus Szíve Plébánia közösségi házában a Nagykanizsai Katolikus Karitász.
Az évforduló történetesen egybeesik a magyar karitász 90 éves jubileumával, errõl is megemlékeztek tegnap a kanizsai szervezet aktivistái és a meghívott vendégek, fellépõk.
Elsõként a kanizsai szervezet elnöke, dr. Barbalics Józsefné köszöntötte a megjelenteket, majd Kéthelyi Kornél és tanítványai léptek fel. Ezt követõen Balogh László polgármester méltatta a szervezet tevékenységét, hangsúlyozva: a kanizsai karitász valódi közösség, melynek tagjai rászoruló embertársainkat, illetve a családokat szeretnék megszólítani és támogatni, hogy felelõsen tevékenykedõ módon segítsék õket nehéz útjukon. Ezért a Nagykanizsai Katolikus Karitász a világot fenn- és megtartó emberség kifejezõdése. Beszéde végén emléklappal mondott köszönetet dr. Barbalics Józsefnének és rajta keresztül az egész szervezetnek az értékes munkáért. Majd az elnök köszöntötte az idõsek napja alkalmából a meghívott szépkorúakat, valamint a karitászcsoport legidõsebb aktivistáját, a 90 esztendõs Kománovics Istvánnét.
A délután kulturális mûsorral folytatódott, majd Molnár Ákos káplán áldásával és agapéval zárult.
(ZAOL)