
Minivárost építettek fel az Erzsébet téren gyalogátkelõhellyel, közlekedési lámpákkal és körforgalommal. A Magyar Autó – Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt egyedülálló „Road Safety, a biztonság az elsõ” elnevezésû egy hetes programján a gyerekek a közlekedéssel ismerkedhetnek meg.
Az országjáró projekt hetedik helyszíne a kanizsai, melyen Hoffer-Fehér Anita szakmai vezetõ elmondta: az általános iskolák elsõ és második osztályos tanulói számára egy olyan ismeretanyagot állítottak össze, amely számukra érthetõ nyelvezettel magyarázza el a közlekedés mindazon szabályait, amelyek a mindennapi közlekedésükhöz fontos lehet. Céljuk, hogy élményekkel teli, rövid, ám annál szórakoztatóbb elméleti oktatást követõen a felépített pályán gyakorlatban is találkozzanak a közlekedési szituációkkal, játékos formában megismerjék a szabályokat és természetesen a közlekedés veszélyeire is felhívják a fiatalok figyelmét.
– Játszva, tanulva közlekednek, folyamatos oktatás mellett, amely az élményen túl jelentõs közlekedési ismeret beépülését is eredményezi – folytatta. - Minden hétköznap 8 órától 12 óráig szervezetten és tervezetten várjuk az osztályokat, akik a pedagógusokkal kíséretében érkeznek. Délután viszont már szabadon látogathatók a program felnõttek és családok elõtt is nyitottak vagyunk, akiket közlekedési instruktoraink kísérnek végig.
Ott jártunkkor épp a Péterfy-iskola tanulói ismerkedtek a pályával. Egyik kísérõ pedagógus, Tamásné Aranyos Diána elmondta: a második osztályos gyerekek számára tanulságos a részvétel, hiszen õk még nem közlekednek egyedül. Gyakran a szülõkre, a pedagógusokra vannak utalva, azonban itt játékos formában ugyan, de szigorú szabályokat betartva megtanulhatják például azt is milyen módon keljenek át a zebrán.
(ZAOL)