
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Zala megyei elnöksége az idén 15. alkalommal rendezte meg a Zala Megyei Területi Prima Díj ünnepségét. A HSMK-ban rendezett eseményen a megye prominens személyiségeit az elnökség tagja, Doucha Ferenc köszöntötte, aki elmondta: az elmúlt több mint két évtizedben elnökként segítette a VOSZ zalai szervezetének munkáját, s megtiszteltetésnek tartja, hogy Demján Sándorral dolgozhatott együtt, de elérkezettnek látta az idõt a fiatalításra, és hivatalosan, illetve az eseményen szimbolikusan is átadta a stafétát ifjú kollégájának, Balogh Ádámnak.
Az új elnök agrárszakemberként dolgozik, beszédében kiemelte: fontosnak tartja a generációváltást, ám csak úgy lehetnek sikeresek, ha az elõdeik értékeibõl építkeznek. A fejlõdéshez szükség van a zalai vállalkozók nyitottságára, akik – ajánlása szerint – gondolkozzanak globálisan, de cselekedjenek lokálisan.
Majd Balogh László polgármester lépett a mikrofonhoz, aki a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti „köldökzsinór” fontosságára hívta fel a figyelmet, mely szerint a kutatás, a fejlesztés és az innováció terén közösen kell dolgozniuk. Hozzátette: együtt, egy közösségként, a még létezõ zalai identitással tegyék le a névjegyüket a nagyvilágban, támaszkodva vízióikra és jelentõs példaembereikre. A díjátadó kapcsán kiemelte: alapvetõ erkölcsi kötelességük a legnagyobbak észrevétele, tevékenységük megbecsülése.
– Úgy ismerjük a zalaiakat, mint tehetséges, igyekvõ, munkájukban állhatatos embereket – ezt már Cseresnyés Péter államtitkár mondta köszöntõjében. – A díjazottak az önzetlenül végzett munka útját választották. Házat, hidat, utat, jómódot építhetünk itt, Zalában akármennyien, de nemesebbet, szellemében magasabbat, öszszetartásában erõsebbet csak a prímákkal és a lábuk nyomán haladókkal teremthetünk magunk és a következõ nemzedék számára.
Ezt követõen az év vállalkozója díjakat adták át a 2021-ben legjobb teljesítményt nyújtó zalai gazdasági szereplõknek. Elismerést kapott: Horváth Ferenc egyéni vállalkozó, Perfekt Med Gyógycentrum Kft., Varga Szárnyas Kft., Bagodi Hûtõház Kft., Marancsicsné Czigány Gyöngyike egyéni vállalkozó, Autó-Szántó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Oros István egyéni vállalkozó, Bíró Bádogos Mûhely Építõipari Kft., Color 99 Kft.
Az este folyamán a tudomány, a kultúra, a mûvészet, a sport és a sajtó kategóriákban Prima díjra jelölt 10 jeles zalai személy és szervezet – dr. Szarka Lajos történész, író, helytörténész, muzeológus, Czegõ Teréz színmûvész, Ludvig Dániel festõ- és iparmûvész, Rózsás Csaba intézményvezetõ (TIT), Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum, Darabos Géza építész, Kanizsai Fiatalok Közössége, Horváth A. Attila fõszerkesztõ (Zalai Hírlap), Bojtár Népzenei Egyesület, Bicsák Bence triatlonversenyzõ – munkáját kisfilmek segítségével ismerhette meg a közönség.
A Zalai Hírlap évek óta médiapartnere a Zalai Prima díjnak. A jelöltekre a zaol.hu internetes felületen voksolhattak olvasóink, illetve a nyomtatott újságban is bemutattuk õket. Ennek alapján összesen 3662, rekordmennyiségû szavazat érkezett, ezek közül a legtöbbet, 1112-t a Zsigmondy-technikum kapta, így az oktatási intézmény lett az idei év közönségdíjasa. A szavazók közül a keszthelyi Koszorus Ödönt, a nagykanizsai Radicsné Peszleg Anitát és a zalaegerszegi Novák Lajost sorsolták ki, akik értékes ajándékkal gazdagodtak.
Ezután a színpadon már a legkiválóbbakat díjazták. A Zalai Prima díj fõ díjazottjai: Darabos Géza, a Zsigmondy- technikum és a Bojtár Népzenei Egyesület lettek. A kiválóságot jelképezõ Kincsem versenyló szobra mellé 1-1 millió forint pénzjutalmat is kaptak. A VOSZ Zala megyei elnöksége nevében különdíjat vehetett át Farkas Katalin, a Lenti Vörösmarty-iskola intézményvezetõje és dr. Szarka Lajos helytörténész. Társadalmi szerepvállalásért díjat kapott a Nagykanizsai Rendõrkapitányság, a Zalai Vállalkozók Klubjának ifjúsági díját Bicsák Bence érdemelte ki.
A pénteki gálaest zárásaként a fõvárosi Don Lázi Swingtet fergeteges mûsorát hallgathatta meg a publikum.
(ZAOL)