Kiemelő fotó - Nagykanizsán is megemlékeztek a doni áttörés hõseirõl

Szerdán volt 79 éve annak, hogy Urivnál megindult a Vörös Hadsereg offenzívája, és ezzel kezdetét vette a II. Magyar Hadsereg katasztrófája a Donnál. Az áldozatokról megyénkben is több helyen megemlékeztek.

Nagykanizsán a Hadirokkan­tak, Hadiözvegyek és Hadi­árvák Országos Nemzeti Szö- vetsége Nagykanizsai Hadigondozottak Klubja tartott koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést a Tripammer úti temetõben, a doni emlékmûnél; a Thúry Vitézlõ Oskola pedig immár másodszor csatlakozott a 22. Doni Hõsök Emléktúra országos programjához. 

A hadigondozottak rendezvényén Gerencsér József klubelnök köszöntötte a megjelenteket, majd Balogh László polgármester beszélt.

Balogh László kiemelte: a doni csata nem ért véget a Vörös Hadsereg gyõzelmével, a küzdelem azóta is tart, csak már nem a fronton, hanem a lelkekben, a múlt árnyaival szemben. A polgármester arról is beszélt: minden közösség jövõje a múltban gyökerezik, ezért számunkra hõsi halottaink hazaszeretete és hûsége jelentheti az alapokat – emiatt is fontos, hogy ne feledjük õket. 

– Ma néma a Don és ebbe a némaságba burkolódzik tragédiája, melyet lassan 8 évtizede cipelnek súlyos teherként a hátramaradott családok – fogalmazott Balogh László. 

Széchenyi logok