Kiemelő fotó - Ma is divatosak a történelmi Zala vármegye viseletei

A Zala Megyei Népmûvészeti Egyesület (ZMNE) a Nemzeti Kulturális Alap népmûvészeti kollégiuma támogatásával alkotói pályázatot hirdetett Hagyományból divatot címmel. A pályázat anyagaiból csütörtökön nyílt kiállítás a Thúry György Múzeumban.

A kiállítás megnyitóján Bene Csaba, a megyei közgyûlés alelnöke köszöntötte az érdeklõdõket. Elmondta: a népmûvészeti egyesület már több mint negyvenéves, és fennállása óta számos értékkel gazdagította a megye kulturális életét.

A szervezet 2005 óta nagy figyelmet fordít arra, hogy a hagyományos népmûvészeti, tárgyi emlékeket feldolgozza. A legutóbbi pályázatukat is ennek szellemében írták ki, a témája a történelmi Zala vármegye területén kialakult népi viseletek, öltözetek, parasztpolgári viseletek kutatása, feldolgozása, mai, hordható viseletté alakítása, modern megjelenítése volt. Abban bíztak, hogy a mai fiatalok is látnak fantáziát ezekben a ruhákban és kiegészítõkben, s ez be is igazolódott. A tárlat azt mutatja, hogy a zalai népviselet igenis divatos.

- A történelmi Zala vármegye viseleteinek feldolgozása több mint játék: tudás és szeretet, hûség és jövõépítés - fogalmazott Balogh László polgármester -, melyben szerepet kap a múlt és a hagyomány élõ tisztelete. Köszönet ezért a 40 éves Zala Megyei Népmûvészeti Egyesület és Skrabut Éva munkájának és ötleteinek. Az egyesület a tárgyalkotó népmûvészet hagyományainak átörökítésén, a tárgymegújítás programján dolgozik évtizedek óta. Elhivatásuk mérföldköve ez az alkotói pályázat és a belõle született kiállítás.

A nagykanizsai polgármester beszédét követõen Skrabut Éva a Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti barátságról is szólt. Rámutatott: a pályázat keretében elkészült alkotások értéke és színvonala nemcsak az egyesületük sikere, hanem az egész népmûvészeti mozgalomé.

A pályázatra 79 munka érkezett, ezek közül 11 közösségi alkotás, illetve kollekció, 1 ifjúsági és 35 egyéni darab. A szakmai zsûriben Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza népi iparmûvészeti tanácsadó testületének elnöke, Stumpf Imre divatszabó, Gyanó Szilvia, a Thúry György Múzeum etnográfusa foglalt helyet, s a munkát segítette Molnárné Riskó Erzsébet népi iparmûvész.

A pályázat során a következõ eredmények születtek. Innovációs díjak, egyéni: Dancsecs Diána bõrmûves népi iparmûvész (Keszthely), közösségi: Kovács Ildikó hímzõ népi iparmûvész (Komárom) és Leidál Judit bõrmûves (Szõny). Ifjúsági kategória: Szamek Lili gyöngyékszerkészítõ (Budakeszi). Különdíj: Motolla Mûhely, Venczelné Danyi Judit népi iparmûvész, nemezelõ-gyöngyfûzõ és Venczel Ferenc bõrmûves (Dunaalmás). 

Internetes közönségdíjakat is kiosztottak. Egyéniben Csáky Zoltánné (Körmend) munkája nyerte el a legtöbbek tetszését, közösségi kategóriában Szabó-Gellén Edina és Szabó Tiborné (Csatár), ifjúságiban Szakmek Lili (Budakeszi) nyert.

(ZAOL)

Széchenyi logok