
A határõr és rendõr nyugdíjasok helyi egyesülete szerdán tartotta a 2021-es évet záró közgyûlését a Honvéd Kaszinóban.
Elsõként Bíró László nyugállományú rendõr ezredes, az egyesület elnöke számolt be a tavalyi munkáról. Az idén 30 éves szervezet 2021-ben két országos érdekvédelmi tömörüléshez, a Veterán Rendõrök, valamint a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez is csatlakozott. A közgyûlésen részt vett elõbbi elnöke, dr. Havasi Zoltán nyugállományú rendõr dandártábornok, valamint László Attila nyugállományú alezredes, utóbbi a szervezõdés nyugat-dunántúli regionális elnöke. Szó esett az idei tervekrõl is, melyek közül kiemelkedik a városba tervezett Szent György-emlékhely létrehozása.
Ezek után tisztújítás zajlott, és a tagság egyhangúlag újabb 3 évre elnökké választotta Bíró Lászlót, az elnökségbe pedig Véghelyi Vilmosné, Gáspár László, Mészáros Zsolt, Nyakas Ferenc, Bebesné Szabó Tünde és Bodó László került be.
Zárásként elismerést adományoztak Kovács Józsefnek, Szelei Józsefnének, Szurok Bélának és Kürthy-Kovács Zsoltnak; Szekunda Jenõ pedig az egyesület örökös tagja címet kapta meg.
(ZAOL)