Amióta Kocsis Katalin nyugalmazott zenei könyvtárost ismerik a városlakók, tudják: Nagykanizsa épületeit nemcsak téglák alkotják. A falak között olyan történetek születtek, melyeket olykor a helyiek sem mindig ismernek. Folytatjuk Zenélõ házak sorozatunkat.
Elsõ utunk a belváros egyik legjelentõsebb épületéhez, az Ady utca 10. szám alatti Postapalotához vezet. – Az ember nem is gondolná, de még a postának is vannak zenei vonatkozásai, méghozzá érdekesek – mesélte a lokálpatrióta. – A nyitja az, hogy az 1920-as évek elejétõl az 1930-as évek végéig olyan személyiség volt a postahivatal vezetõje, mint Tholway Zsigmond, aki egykor Zilahon Ady iskolatársa volt, és Trianon után utasították ki Kolozsvárról. Az elsõ lépéseket még hivatali elõdje, Róth Miksa tette meg azzal, hogy rendszeres társas összejöveteleket rendezett a postásoknak. Az egyik ilyen esten a kiválóan éneklõ Pintér Nándor postatiszt jóvoltából bemutatkozott egy dalárda. Aztán amikor Tholway lett a postafõnök, a férfikar újjáalakult és szépen megerõsödött az agilis Büchler Mór karnagy révén.
Ám Tholwaynak ennél nagyobb tervei voltak Nagykanizsa kóruséletével. Tevékeny szerepet játszott abban, hogy 1924-ben kanizsai székhellyel alakult meg a Zalavármegyei Dalosszövetség, melynek hosszú ideig elnöke volt. Ügyszeretetének és szervezõmunkájának köszönhetõen 1928-ban negyven fölé emelkedett a megyében mûködõ énekkarok száma. Fénykorában ötvenkét kórus tartozott a daloskerülethez, körülbelül másfél ezer taggal. Csak Nagykanizsán ebben az idõben több mint tíz felnõtténekkar mûködött. Zeneszeretetét az a krimibe illõ jelenet is illusztrálhatja, amikor egyszer éjszaka tolvajt fogott a Postapalota épületében, aki éppen az õ értékes mesterhegedûjével kívánt távozni.
Innen nem is olyan messze, a Deák téren az itt álló kereskedõházak közül is kiemelkedik az 1860-ban romantikus, historizáló stílusban épült Grünhut-ház. Az itt élõ Grünhut Henrik (1860–1917) gabonakereskedõ személyével illusztrálhatjuk az akkori kanizsai polgárság viszonyát a zenéhez: azt a mentalitást, aminek köszönhetõen a várost akkoriban, és még a késõbbi évtizedekben is a hazai házi muzsikálás Mekkájának nevezték. – A Grünhut-házban minden csemete tanult zenét, többször olvashatjuk nevüket növendékhangversenyek szereplõiként – folytatta a nyugalmazott zenei könyvtáros. – Közülük emelkedett ki tehetségével a kiválóan zongorázó Henrik. Jó barátságot ápolt a város ismert magánzenetanáraival: Sterneck Zsigmonddal, aki mûvet is ajánlott neki, Bischitzky Miksával és Pásztor Miksával.
Részvételükkel a Grünhut-ház gazdagon berendezett emeleti lakóhelyiségei sok házi muzsikálást hallhattak. Olyan vendégfogadásra és házi muzsikálásra alkalmas helyiség volt a házban, ahol ötven vendég is elfért, s ahol zongora mellett egy harmónium is rendelkezésre állt. A szép otthon nagy családi tragédia helyszíne lett: 1887-ben rövid betegség után meghalt Henrik 24 éves felesége, akit néhány nap múlva egyetlen kisfiuk, a négyéves Kornél is követett. A családfõ 1917-ben, ötvennyolc éves korában hunyt el.
(ZAOL)
