Kiemelő fotó - A szépség kortalansága: Szeretest projekt Nagykanizsán

A „Szeretest” projekt kampányában, a Kortalan Szépségben 50 év fölötti hús-vér nõket fotóztak, akik nem csak külsejüket, de történeteiket is bátran megmutatják. Felvállalta magát a kanizsai Gyõrfy Anikó, az Alapítvány az autista gyermekekért (ALAUTI) elnöke is.

A „Szeretest” egy érzékenyítõ projekt és egyben közösség, amely egymást támogatva, elfogadva mutatja be az emberi test sokszínû szépségét. 

Ehhez a kampányukhoz 50 éves és a feletti hölgyeket fényképeztek le sminkben, ám a fotókat nem módosították. Az alapítók célja a valós arcok és történetek bemutatása, a korosztály felkarolása, segítése. Szerintük attól, hogy egy nõ öregszik, éppolyan értékes, mint elõtte. Szeretnék megakadályozni az ageizmust, vagyis a koralapú diszkriminációt. Valós bántások ezek, hiszen elõfordul például, hogy idõsek jelenlétében gyakran már lassabban beszélünk vagy a szavakat jobban formálva ejtjük, arra bazírozva, hogy az illetõk hallása, beszédértése már rosszabb, mint fiatalabb korukban. Az országban a családon belüli, bejelentett erõszakos, fizikai bántalmazással járó bûncselekményekben áldozatokként szereplõ idõsek száma 2007-ben 1233 volt. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az erõszakban csak ennyi idõs ember érintett. A családi diszkrimináció valamivel enyhébb és sokkal enyhébb változatai természetesen még ennél is gyakoribbak: ide tartozik a túl- vagy alulgyógyszerezés, az illemhelyre kijutás korlátozása, a túl- vagy aluletetés, illetve a családi hierarchia indokolatlan megbontása, vagy az idõs ember hátrányos megkülönböztetése fizikai vagy mentális okokra hivatkozva. Ide tartoznak az idõsek „átverései” a házaló kereskedõk által, vagy az unokázós csalók. 

– Nagyszerû élményt jelentett a fotózás, feltöltött energiával azáltal, hogy megmutathattam a nõiességemet – mesélte az ötvenegy éves Gyõrfy Anikó. – Az életszakaszaimmal párhuzamosan képviseltem különbözõ társadalmi ügyeket: a születés hetét, az autizmust. Ebben az életszakaszomban szembesültem elõször a koralapú diszkriminációval. A projektben való részvételemmel az eddig átélt traumákat szeretném jobban feldolgozni, melyek meghatározták egész eddigi életemet és a testemhez való viszonyomat. Igazából mindig láthatatlan akartam maradni, nemhogy nõ. Már évek óta dolgozom magamon szakmai támogatással. Az elmúlt egy évben pedig különleges szeretettel vettek körül a barátaim és a munkatársaim, ezért örökké hálával tartozom. Most rajtam a sor, hogy elfogadjam a múltat, új jövõt építsek, melyben a testemet is elfogadhatom. A történtek ellenére pozitív személyiség maradtam, és innentõl kezdve minden születésnapomat szeretném teljességgel megélni. A fiatal éveim már elmentek, de tudom, hogy egy érettebb – túlélõ – identitással még elõttem van sok szép év. 

(ZAOL)

Széchenyi logok