Kiemelő fotó - Az ünnephez méltóvá tették a síremlékeket Nagykanizsán

Az ünnepre készülve a városi temetõ 1848-as honvédjeinek sírjait tisztították meg csütörtökön területvédelmi tartalékos katonák és középiskolások.

A városi sírkert vasúti híd felõli bejáratánál a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 48. Nagy Sándor Területvédelmi Zászlóaljának tartalékos katonái, Druskóczi István, Czernek István és Gazdig István szakaszvezetõk (egyben a Honvéd Hagyományõrzõ Egyesület tagjai), valamint Gyemi Tamás, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 20-as Hadkiegészítõ és Toborzó Iroda hadnagya, megyei hadisír-gondozó szaktiszt várták tegnap kora délután az NSZC Zsigmondy Vilmos Technikum közösségi szolgálatos diákjait. Hét fiatal érkezett, akik nem mellesleg az intézmény honvéd kadét programjának résztvevõi is. Rövid eligazítás, munka- és balesetvédelmi oktatás után a csapat hozzálátott a munkához. Ez nyolc, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban harcolt honvéd sírhelyének a rendbetételét jelentette, ami némely esetekben kifejezetten komoly erõfeszítést követelt a felnõttektõl és a diákoktól egyaránt. A síremlékek környezetében az avar összetakarítása, felesleges, a sírra ránövõ bokrok, szúrós vadrózsa, a kövekre rakódott moha eltávolítása - ez csak néhány a komplex folyamatsorból. A szorgos kezek Svatis Károly fõhadnagy, Nemes-Barthos János honvéd, Barthos József fõhadnagy, Darás Zsigmond hadnagy, Szekeres József hadnagy, Eperjessy Sándor hadnagy, Véber Antal fõhadnagy, valamint Belus József õrmester síremlékeit tisztították meg.

A takarítás után a résztvevõk lerótták kegyeletüket a hõsök sírjainál, melyeket nemzetiszínû szalaggal is átkötöttek.

Érdekes, hogy a katonamúlt és a hagyományok iránt a fiatalok körében nagy az érdeklõdés, ezt jelzi például, hogy vannak, akik az érettségi vizsgára bocsátás feltételeként megszabott, 50 órányi közösségi szolgálatot - részben, vagy egészben - hadisír-gondozással teljesítik. Vagy az, hogy a Honvéd Hagyományõrzõ Egyesület tagjai tavaly 3200 kilométert tettek meg, ami a Budapest-London oda-vissza távval azonos légvonalban - hívták õket még Ausztriába is díszelegni, de gyakran mennek el oktatási intézményekbe, falunapokra is, ahol például olyan világháborús fegyvereket, eszközöket, ruházatot mutatnak be a gyerekeknek és a felnõtt érdeklõdõknek, amelyekkel - és amelyekben - apáink küzdöttek a hazáért.

(ZAOL)

Széchenyi logok