Volt idõ, amikor a véndõt lakattal zárták a háziasszonyok, ezért sanyarú sorsot jelentett a nagyböjti idõszak a húsmániás férfiaknak.
A nagyböjt hamvazószerdától a feltámadási körmenetig tart. Régen ez húsvétvasárnap hajnalban volt, a 20. században viszont már nagyszombat este vagy délután tartják a körmeneteket. Utána már elvileg lehet húst fogyasztani, mégis sokan megvárják a vasárnapi reggelit. A nagyböjt idejét, pontosabban hamvazószerda napját úgy kell kiszámolni, hogy a tavaszi napéjegyenlõség utáni elsõ holdtöltét követõ vasárnapra esik húsvét elsõ napja, s onnét számolunk vissza 40 napot.
– Hamvazószerda és húsvét között 6 vasárnap van, s habár 40 napon át böjtölünk, emiatt ez igazából 46 napos idõszakot jelentene, s habár a vasárnapokra nem vonatkozott a szigorú böjt, régen mégis sokan azokon a napokon is böjtöltek – hallottuk Gyanó Szilviától, a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzos-muzeológusától. – Erre vonatkozóan máig egyházi elõírások vannak érvényben, melyek nagyrészt összecsengenek a néphagyománnyal – napjainkban hamvazószerda és a nagyböjti idõszak péntekjei, illetve a nagypéntek a szigorú böjti napok, ezt sokan tartják.
Hogy miért böjtölnek az emberek? Vannak, akiket vallásosságuk motivál, mások hagyománytiszteletbõl tartják a böjtöt, s olyanok is akadnak, akik pusztán divatból.
A szakember jelezte: hamvazószerdán és a többi böjti napon semmilyen húst, zsírt nem szabadott enni, és a regula csupán háromszori étkezést engedélyezett, egyszeri jóllakással.
– Az egyházi elõírások szerint semmilyen melegvérû állattól származó ételt, így tojást és tejet sem szabadna fogyasztani, Zalában mégis megengedett volt a tejföllel, túróval, vajjal fõzni – folytatta a néprajzos-muzeológus.
A Thúry György Múzeumban van néhány eszköz a régmúltból, melyek összefüggésbe hozhatók a böjttel.
– Az egyik egy tarkedlisütõ serpenyõ, melyet a kanizsai család, amelyiknek a birtokában volt, a böjtben tükörtojássütéshez használt. A felülete ki van mélyítve, ezekbe a mélyedésekbe szépen „bele tud ülni” a tojás sárgája is – mutatta Gyanó Szilvia. – Egyébként a tarkedli hasonló, mint a fánk – hívják cseh fánknak is –, csak míg utóbbit bõ zsiradékban lehet szépen kisütni (ami ugyebár nagyböjtben nem szerencsés), a tarkedli elkészítéséhez kellett ez a kis serpenyõ is, kevesebb zsiradékkal. A másik eszközünk egy szép, piros zsírosvéndõ, amiben a sertészsírt, illetve az abba „rejtett” sült húsokat tárolták. Ezt az élelmiszert általában a következõ aratásra tartalékolták, mert a jelentõs fizikai munkához kellett az energia. Ezért féltve õrzött kincs volt a véndõ, de leginkább a tartalma, így amelyiknek a fedelét zárni lehetett, azt a háziasszony le is lakatolta (vagy ha lakat nem volt, akkor összekötözte) és magánál tartotta a kulcsot. Nehogy valaki elcsábuljon. Különösen a böjti idõszakban volt nagy a kísértés. Ráadásul disznót vágni csak a téli hónapokban lehet, ezért különösen fontos volt, hogy a húsokkal minél tovább, a következõ vágásig kitartsanak.
– Voltak olyan idõs emberek, akik „negyveneltek”, ami azt jelentette, hogy csak naponta egyszer ettek – tette hozzá a néprajzos szakember. – Ez brutális lemondást jelentett. A lényeg az, hogy elengedjünk ezekben a napokban valamit, amit szeretünk, amivel szívesen foglalkozunk. A hangsúly a lemondáson van.
(ZAOL)
