
A Halis-könyvtár programot indít „Szavak a falakon, mesélõ kanizsai táblák” címmel, hogy a város utcáin sétálók az okostelefonjaik segítségével megismerkedhessenek az épületek történeteivel és érdekességeivel.
A program részleteirõl tegnap tartottak sajtótájékoztatót a bibliotékában. Czupi Gyula az intézmény igazgatója elmondta: Tarnóczky Attila tábláival indult minden, aztán 2009-tõl az internetre felkerült egy átfogó anyag, a holmi.nagykar.hu oldal, ahol 1945-ig a város története jelenik meg.
– Nemrég az internetes tartalmat a táblákkal összekötöttük - folytatta. - A épületeken elhelyezett táblák némelyikén már vannak úgynevezett QR-kódok, melyekre ráirányítva az okostelefont leolvashatóvá válik a bõvebb történet. Persze ehhez némelyik készülékre le kell tölteni a böngészéshez szükséges alkalmazást, de ez néhány kattintással megoldható. Jövõben pedig azt szeretnénk, ha az összes kanizsai tábla "beszélhetne", ezért született meg a "Szavak a falakon”, elnevezésû honlapunk, mely ezeket a táblákat fogja „megszólaltatni”.
Halász Gyula, a Magyar Jazz Szövetség tagja a tervbe illeszkedõ ötlettel kereste fel Czupi Gyulát. Kiemelte: a nemrégiben avatták fel az ország elsõ jazztörténeti emlékpontját az Ady utcában, s ezen a helyen április 29-én 15.15 órakor lesz QR kód avató ünnepség, a Jazz Világnapja rendezvénysorozat keretében.
(ZAOL)