Brunner Erzsébet festõmûvész leckekönyve volt április hónap mûtárgya a Thúry György Múzeumban.
Szmodics-Tugya Beáta történész-muzeológustól megtudtuk: a Magyarországon, illetve Németország-szerte ismert festõmûvész házaspár, Sass Ferenc és Sassné Farkas Böske (Sass Brunner Erzsébet) gyermekeként Brunner Erzsébet (1910-2001) is vágyat érzett a mûvészpálya iránt. Fiatal lányként azonban nem szeretett volna szülei nyomdokaiba lépve festõ lenni, ezért a budapesti Iparmûvészeti Iskola elvégzése után 1928 õszén szobrászhallgatóként kezdte meg felsõfokú mûvészi tanulmányait a Képzõmûvészeti Fõiskolán.
– Brunner Erzsébet visszaemlékezéseibõl tudjuk, hogy a felvételi vizsga az Epreskertben volt egy nagy mûteremben - folytatta Szmodics-Tugya Beáta. - A vizsgáztatók érdeklõdésére, miért akar mûvész lenni, azt válaszolta: „Nem tudom. Ha legalább egy kis tehetségem van, nincs jogom azt megtartani magamnak. Ez nem az én választásom, hanem kötelesség. Azt szeretném látni, hogy mit tudok adni, és nem azt, hogy mit tudok kapni. Az önök feladata, hogy megítéljék, képes vagyok-e ezt megtenni vagy sem.” Kisfaludi Strobl Zsigmond osztályába vették fel, ahol mesterétõl szobrászatot tanult. Tantárgyai között szerepelt alakrajz, bonctan, iparmûvészet, ábrázoló geometria és a Lyka Károly által tanított mûvészettörténet is. Az elsõ félévet sikeresen abszolválta, a második félévre is beiratkozott, azt azonban már nem fejezte be, hiszen 1929 májusában édesanyjával együtt Olaszországon, Líbián, Egyiptomon keresztül Indiába utazott. Útközben kezdett festõmûvészként alkotni, szobrászként sohasem dolgozott, az indiai templomok szobrait, dombormûveit elõszeretettel rajzolta, festette, például 1933-ban Sravánabélagólában, 1940-ben Modherában - zárta mondandóját a szakember.
(ZAOL)
