
Az Alaptörvény 27. cikk (2) bekezdése szerint törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök) is részt vesznek az ítélkezésben.
A legutóbb, 2019-ben 4 évre megválasztott ülnökök megbízatása az idén lejár.
A Köztársasági Elnök a bíróságok ülnökeinek megválasztását 2023. március 7. és 2023. április 30. közötti idõtartamra tûzte ki.
A járásbíróság ülnökeit a bíróság székhelye szerint illetékes helyi önkormányzat, illetve települési nemzetiségi önkormányzatok képviselõ-testületei választják meg.
A törvényszék ülnökeit a vármegyei (fõvárosi), illetve megyei jogú városi közgyûlés és a területi nemzetiségi önkormányzatok képviselõ-testületei választják meg.
Az ülnökök megbízatása 4 évre szól.
Ülnököt jelölni az alábbi bíróságokra lehet:
Egy jelölt kizárólag egy bírósághoz választható meg ülnökké.
A jelöléshez szükséges nyomtatványok elérhetõsége
A jelöléshez szükséges nyomtatvány, a jelölés elfogadásáról szóló nyilatkozat, valamint a bírósági ülnökök jogait és kötelezettségeit tartalmazó tájékoztató Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Jegyzõi Kabinetjében (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 6.) munkaidõben átvehetõ, vagy a jelen hirdetmény mellékletébõl kinyomtatható.
A jelölés benyújtásának helye, ideje
A jelölés Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Jegyzõi Kabinetjében (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 6.)
2023. április 17. 16.00 órai beérkezési határidõvel
- személyesen munkaidõben, vagy
- postai úton zárt borítékban Balogh László polgármesternek címezve nyújtható be, utóbbi esetben kérjük a borítékra ráírni: „Bírósági ülnökválasztás”.
A jelöléssel kapcsolatban további információ a 20/849-2313-as telefonszámon kérhetõ.
A jelölés feltételei a Nagykanizsai Járásbíróságra megválasztható ülnökök esetén (megválasztható ülnökszám: 4 fõ)
Jelölt lehet:
Az a 30. évét betöltött, de a 70. életévét még be nem töltött magyar állampolgár, aki nem áll a cselekvõképességet érintõ gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt sem.
A büntetõeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 680. § (5) bekezdésében rögzített különös feltétel szerint a fiatalkorú elleni büntetõeljárásban ülnökként kizárólag
a) pedagógus,
b) pszichológus, vagy
c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy fõiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy
vehet részt.
Jelöltet állíthatnak:
A fiatalkorúak büntetõ ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén mûködõ alapfokú és középfokú nevelési – oktatási intézmények tantestületei jelölik.
A tantestületek nyugdíjas, állományukba már nem tartozó pedagógust is jelölhetnek.
A fiatalkorúak büntetõ ügyeiben eljáró bíróság nem pedagógus ülnökeit az egyesületek – kivéve a pártokat –, a foglalkozásuk szerinti érdek-képviseleti szervek, valamint õket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató, vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.
Jelöléshez szükséges dokumentumok:
- A jelölõ szervezet által kitöltött és aláírt „Bírósági ülnökké jelölés fiatalkorúak büntetõ ügyében eljáró bíróságra” elnevezésû nyomtatvány.
A jelöléshez csatolni kell:
a) a jelöltnek a jelölés elfogadásáról szóló írásbeli nyilatkozatát („Nyilatkozat bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról” elnevezésû nyomtatvány).
b) hatósági erkölcsi bizonyítványt annak igazolására, hogy a jelölt büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt.
(A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérõlapon külön – külön be kell jelölni annak igazoláskérését, hogy a jelölt büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt!)
Amennyiben a hatósági erkölcsi bizonyítvány a jelöléshez nem kerül csatolásra, azt legkésõbb az ülnökválasztást tárgyaló közgyûlést megelõzõ nap, 2023. április 26-án 16.00 óráig be kell nyújtani, ennek elmaradása esetén a jelöltet ülnökké megválasztani nem lehet.
c) A pedagógus, vagy pszichológus diploma másolatát, vagy a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelésrõl szóló munkáltatói igazolást.
A jelölés feltételei a Zalaegerszegi Törvényszékre megválasztható ülnökök esetén
Jelölt lehet:
Az a 30. évét betöltött, de a 70. életévét még be nem töltött magyar állampolgár, aki nem áll a cselekvõképességet érintõ gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt sem.
1. Munkaügyi perben részt vevõ ülnökök (megválasztható ülnökszám: 2 fõ)
Jelöltet állíthatnak:
A munkaügyi bíróságként eljáró bíróság ülnökeit elsõsorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik, de jelölést tehetnek a bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkezõ nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén mûködõ helyi önkormányzatok, a bíróság illetékességi területén mûködõ egyesületek, kivéve a pártokat.
Jelöléshez szükséges dokumentumok:
- A jelölõ személy/szervezet által kitöltött és aláírt „Bírósági ülnökké jelölés (munkaügyi ülnök)” elnevezésû nyomtatvány.
A jelöléshez csatolni kell:
a) a jelöltnek a jelölés elfogadásáról szóló írásbeli nyilatkozatát („Nyilatkozat bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról” elnevezésû nyomtatvány).
b) hatósági erkölcsi bizonyítványt annak igazolására, hogy a jelölt büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt.
(A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérõlapon külön – külön be kell jelölni annak igazoláskérését, hogy a jelölt büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt!)
Amennyiben a hatósági erkölcsi bizonyítvány a jelöléshez nem kerül csatolásra, azt legkésõbb az ülnökválasztást tárgyaló közgyûlést megelõzõ nap, 2023. április 26-án 16.00 óráig be kell nyújtani, ennek elmaradása esetén a jelöltet ülnökké megválasztani nem lehet.
2. Fiatalkorúak elleni büntetõeljárásban részt vevõ ülnökök (megválasztható ülnökszám: 1 fõ)
A büntetõeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 680. § (5) bekezdésében rögzített különös feltétel szerint a fiatalkorú elleni büntetõeljárásban ülnökként kizárólag
a) pedagógus,
b) pszichológus, vagy
c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy fõiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy
vehet részt.
Jelöltet állíthatnak:
A fiatalkorúak büntetõ ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén mûködõ alapfokú és középfokú nevelési – oktatási intézmények tantestületei jelölik.
A tantestületek nyugdíjas, állományukba már nem tartozó pedagógust is jelölhetnek.
A fiatalkorúak büntetõ ügyeiben eljáró bíróság nem pedagógus ülnökeit az egyesületek – kivéve a pártokat –, a foglalkozásuk szerinti érdek-képviseleti szervek, valamint õket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató, vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.
Jelöléshez szükséges dokumentumok:
- A jelölõ szervezet által kitöltött és aláírt „Bírósági ülnökké jelölés fiatalkorúak büntetõ ügyében eljáró bíróságra” elnevezésû nyomtatvány.
A jelöléshez csatolni kell:
a) a jelöltnek a jelölés elfogadásáról szóló írásbeli nyilatkozatát („Nyilatkozat bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról” elnevezésû nyomtatvány).
b) hatósági erkölcsi bizonyítványt annak igazolására, hogy a jelölt büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt.
(A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérõlapon külön – külön be kell jelölni annak igazoláskérését, hogy a jelölt büntetlen elõéletû és nem áll közügyektõl eltiltás hatálya alatt!)
Amennyiben a hatósági erkölcsi bizonyítvány a jelöléshez nem kerül csatolásra, azt legkésõbb az ülnökválasztást tárgyaló közgyûlést megelõzõ nap, 2023. április 26-án 16.00 óráig be kell nyújtani, ennek elmaradása esetén a jelöltet ülnökké megválasztani nem lehet.
c) A pedagógus, vagy pszichológus diploma másolatát, vagy a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek való megfelelésrõl szóló munkáltatói igazolást.
Nagykanizsa, 2023. április 12.
Balogh László polgármester
A bírósági ülnökök jogai és kötelezettségei
Bírósági ülnökké jelölés (munkaügyi ülnök)
Bírósági ülnökké jelölés fiatalkorúak büntetõ ügyében eljáró bíróságra