
Páratlan lélekjelenlétrõl tett tanúbizonyságot Jázmin, a 8 éves kislány, aki felhívta a 112-es egységes európai segélyhívó számot, amikor az édesanyja rosszul lett. Az eset 2023 február 7-én történt. Jázmin épp az iskolába indult, amikor észrevette, hogy édesanyja nem érzi jól magát. Az anya elmondása szerint nem akarta a kislányt megijeszteni, ezért igyekezett titokban tartani, hogy rosszul van, de már beszélni is alig tudott.
Nagyon nehéz egy ilyen helyzetben nyugodtan, összeszedetten beszélni, Jázmin mégis higgadtan elmondta, hogy hívják, azt, hogy pontosan hol lakik, mi történt, milyen tünetei vannak az anyukájának. A kislány nem ijedt meg, pedig hallhatóan nagyon rosszul volt az anyukája. Nagyon feszült pillanatok voltak, a szombathelyi Hívásfogadó Központ hívásfogadó operátora és az Országos Mentõszolgálat mentésirányítója végig a kislánnyal maradt a vonalban.
Szerencsére a segítség idõben érkezett, és sikerült az édesanyát gyorsan ellátni, kórházba szállítani.
Mivel Jázmin megmentette az édesanyját, amikor felhívta a 112-t, ezért meghívtuk õt a RIK Teve utcai objektumába és elmondtuk a kislánynak azt, hogy mennyire büszkék vagyunk rá.
Április 21-én, a kislány az öccsével, Norberttel, és édesanyjával együtt egy rendõrautóval érkezett a Teve utcába. Vendégeink látogatást tettek a BRFK Tevékenység-irányítási Központjában is, ahol a gyerekek kipróbálhatták, hogy milyen a tevékenységirányító székében ülni. Az épületet végig járva felültek a rendõrmotorra, és megnézték az objektumban lévõ rendõrségi kiállítást is. Jázmin elmondta, hogy neki a kiállított festmények tetszettek a legjobban, mivel õ maga is nagyon szeret festeni. Az élményekkel teli látogatást követõen pedig boldogan vette át dr. Kuczik János Zoltán r. vezérõrnagy, rendészeti országos rendõrfõkapitány-helyettes úr ajándékait – egy Harry Potter társasjátékot és hasznos balesetmegelõzési tárgyakat – aki ezzel köszönte meg a kis hõs talpraesett helytállását.