
Tavasszal az Aktív Magyarország Program támogatásával a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elindította a Millió lépés az iskoládért kampányt. Ennek keretében több mint 200 ezer diákot, tanárt, szülõt ösztönöztünk az aktívabb életmódra, a résztvevõk a 11 hét alatt összesen mintegy 45 millió km-nyi lépést tettek meg.
Õsszel ismét nekivágtunk, hogy minél több embert megmozgassunk, a diákok mellett most az idõsebb korosztály is kiemelt figyelmet kap. A támogatásnak köszönhetõen az iskolák 1 millió forintos sportszervásárlási támogatásban részesülhetnek, az Idõs Gyalogló Klubok pedig Nordic Walking botokat nyerhetnek, sorsolás útján.
A kihívásban a Millió lépés mobilapplikáció letöltésével, illetve frissítésével lehet részt venni. A lépések mellett további 60-féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. A kihívás 11 hete alatt minden héten más-más kihívó – ismert közéleti személy, sportoló vagy szervátültetett – inspirál a mozgásra.
A kihívás résztvevõi virtuálisan végigjárják és megismerik az Országos Kékkör túraútvonalait és legszebb látnivalóit, a napi rendszerességgel küldött „Tudtade?” üzenetekbõl pedig egyre több és több ismeretre tesznek szert az egészséges életmód és a mozgás fontosságáról.
Mi a cél?
Hogy minél több résztvevõ bevonásával, rendszeres mozgással lépéseket gyûjtsenek az iskoláknak, és minél többször végigjárják a Kékkört!
Mozogj, és nyerj!
100 iskola nyerhet sporteszközök vásárlására 1-1 millió forintot az Aktív Magyarország Program felajánlásaként, összesen 100 millió forint értékben. Minden iskola, amelyik legalább egyszer körbeért a Kékkörön, részt vesz a sorsolásban! (Ha ezt többször is megteszi, többszörösére emelkedik az esélye, de minden iskola csak egyszer nyerhet.) A pénzösszeg mellett további 100 pingpong asztalt is kisorsolunk azok között, akik az õszi kihívás alatt nem jutottak pénzjutalomhoz.
Hogy ki csatlakozhat? Bárki!
Általános és középiskolás diákok, szülõk, nagyszülõk, tanárok, véndiákok, polgármesterek, képviselõk, idõsek és bárki, aki aktív mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát!
Régebb óta fiatalok figyelem!
A Gyalogló Kluboknak külön versenyt indítunk! Csatlakozz egy már meglévõ klubhoz vagy ha nincs a környékeden, akkor hozz létre egyet!
A verseny idõpontja: 2023. szeptember 25 – december 10.
TÖLTSD LE AZ APP-OT ÉS CSATLAKOZZ A KIHÍVÁSHOZ!
További részletekért és információért keresse fel a www.milliolepes.hu weboldalt!