Kiemelő fotó - A szív bajnokai

 

Laboncz Sándor, többszörös 24 órás kerékpárverseny gyõztes, ismét egy lenyûgözõ kihívásra készül, amely túlmutat a sporton. Október 19-23. között Sándor egy 2400 km-es kerékpáros túrára indul, hogy körbekerekezze Magyarországot, és felhívja a figyelmet a szívfejlõdési rendellenességgel született gyermekekkel foglalkozó „Szív Bajnokai Alapítvány” munkájára.

Cégünk (floxy - Vesd be! (Alfaseed Kft.) számára rendkívül fontos, hogy Sándor kiemelkedõ amatõr sporttevékenységét évrõl évre támogassuk, és minden évben egy másik alapítvány munkájára irányítsuk a figyelmet. Idén a „Szív Bajnokai Alapítvány” kapta meg ezt a megtisztelõ helyet, és örömmel jelentjük be, hogy a Toyota Road Service (Karcag, Debrecen) csapata is csatlakozott hozzánk, hogy együtt álljunk Sándor mellé ebben a nemes küldetésben.

Tavaly Sándor már részt vett a Szív Bajnokai Alapítvány karcagi séta programjában, ahol szívbeteg gyermekekkel közösen tették meg a gyógyulás elsõ lépéseit. Most, újabb célt kitûzve, elindul Karcagról, átteker a Kékestetõn, majd folytatja az útját az ország határai mentén, hogy minden egyes kilométerrel támogassa az Alapítvány céljait.

Sándor nem lesz egyedül ezen az úton: Magyarország Szív Nagykövete, Beck Monika is csatlakozik hozzá egy szakaszon. Monika maga is szívfejlõdési rendellenességgel született, 33 éve pacemakerrel él, és a kerékpározás a mindennapi életének része. Együtt tekernek a szívekért, és ahol csak lehet, a szeretet szimbólumát, a szívet mutatják majd.

Cégünk büszkén áll Sándor mellett, hiszen az egészséges életmód és a fenntartható környezet számunkra is kiemelten fontos. Ezért az adománygyûjtés ideje alatt az értékesített virág vetõmagok teljes
bevételét a „Szív Bajnokai Alapítvány” támogatására fordítjuk.

Csatlakozz hozzánk ebben a kalandban, támogassuk együtt a szívek bajnokait! Minden adomány, minden megosztás egy újabb lépés egy boldogabb, egészségesebb jövõ felé! – Mutass szívet Te is!

Az Alapítvány életérõl és a kis bajnokok mindennapjairól bõvebben az alábbi linkre kattintva még több információ elérhetõ:
https://www.facebook.com/szivaprobajnokai

A túra útvonalát érintõ települések megtekinthetõk, az alábbi linken:
https://maps.app.goo.gl/k7LrrRM7EiUt7zpeA

Az adománygyûjtési idõszak alatt elérhetõ támogatói felület, ahol támogathatjuk a szívbeteg gyermekeket, kialakíthatunk egy fenntartható környezetet, hogy ez által együtt tegyünk egy szebb jövõért: www.floxy.hu

Széchenyi logok